Még mindig a kedvenc
Már évek óta nincs meg, de ezt nagyon sajnáltam, amikor lefestették. Persze, semmi sem örök, meg én sem vagyok egy Gauguin (bár rémlik, hogy az ő falfestményei sem maradtak meg), de azért vacak érzés volt. Valamiért ez nagyon a szívemhez nőtt, pedig ma már másképp csinálnám. Talán mert jó volt az a korszak is? Franc se tudja. Mindenesetre jó volt a lombok alatt aludni :-)
Úgy készült, hogy ki kellett festenem a szobát. De már ujjnyi repedések voltak a sarkokban, s mivel nem vagyok sem kőműves, sem festő, csak szimplán zseniális logikával megoldott nagyon találékony nő, ezért kevertem gipszet, és az ujjammal betömködtem a réseket. Szóval a kezemnek annyi volt egy időre :-). Aztán kimeszeltem a szobát szép fehérre, és marha elégedetlen voltam vele. Gondoltam csillagos égre teliholddal, azt meg is csináltam az első sarokban. Igen gagyi lett! Aztán eszembe jutott ez. Pumpás műanyag flakonba temperát nyomtam, és befujkáltam kékkel az "eget", meg a fatörzset. Aztán jött a jól bevált mosogatószivacsos ötlet, és így festettem a többit. Fújkáltam oda még bokrokat is (jobbra), de az már csak olyan izé. Ja, és van ott a fatörzsön egy igazi tapló.
Mivel ez pont a sarokban volt (és csak volt), fogalmam sincs, mekkora volt a mérete. A falakon kb. 120x150 cm + a plafon
(1993.)
Körülbelül ez óta él bennem az álom, hogy egyszer festhetek egy igazi dzsungel-szobát. A fejemben már nagyon rég itt van, bár mindig alakul egy kicst. Minden centit befestenék hatalmas növényekkel és néhány állattal, sötét éggel középen. Remek kis hálószoba lenne. Csak talán még nem épült meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése